Miért fontos, hogy keresőbarát weboldalunk legyen, és mitől keresőbarát egy honlap?
Mindenki azért készít weboldalt, mert valamit közölni szeretne. A termékeit, szolgáltatásait szeretné bemutatni vagy gondolatait eljuttatni az olvasók felé, tehát a cél az, hogy minél többen lássák.
Egy honlapra több helyről is érkezhetnek látogatók, például megadhatjuk honlapunk elérhetőségét e-mailben az ismerőseinknek, ügyfeleinknek, vagy megoszthatjuk a közösségi médiában, hirdetést adhatunk fel, és érkezhetnek látogatók az internetes keresőkből. Magyarországon ez gyakorlatilag a Google-t jelenti, mivel a keresések több mint 90% a Google-n keresztül történik.
A honlapokat elsősorban embereknek, a honlap látogatóinak készítjük, viszont ahhoz, hogy a Google megjelenítse a weboldalunkat a keresési találatok között, arra van szükség, hogy a Google keresőmotorjai is értsék miről szól a honlapunk, mivel teljesen mást lát egy honlapból a látogató és a Google. Fontos, hogy a weboldalunk legyen lefordítva a Google nyelvére is.
Az internetes keresőkből sok és értékes látogatót lehet szerezni, hiszen aki veszi a fáradtságot, hogy rákeressen valamire az interneten, az biztosan érdeklődik a téma iránt, ezért nagy hiba lemondani a keresőkből érkező látogatókról. Akinek keresőbarát a weboldala az sok látogatóra, sok potenciális vevőre tehet szert, hirdetési költség nélkül.
Sok honlaptulajdonos csak akkor kezd el foglalkozni a keresőoptimalizálással, ha azt tapasztalja, hogy nem jönnek a látogatók a weboldalra, pedig ideális esetben a keresőoptimalizálás még a weboldal készítése előtt elkezdődik, hiszen sok múlhat azon, milyen domain nevet választunk, hogyan írjuk meg a weboldalunk szövegét, milyen szavakat, kifejezéseket használunk. Például elsőre úgy tűnhet, hogy teljesen mindegy hogy a weboldal készítés, honlap készítés vagy weblap készítés kifejezéseket használjuk-e, hiszen mindegyik ugyanazt jelenti. Pedig egyáltalán nem mindegy.
Keresőbarát weboldal 12 ismérve
1.Keresőbarát weboldal – Domain név
Ha olyan domain nevet választunk, ami tartalmazza valamelyik fontos kulcsszavunkat, az segít a Google számára értelmezni a weboldal tartalmát. Például a butoraruhaz.hu domain név többet mond a keresőrobotok számára, mint a kovacskft.hu. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy mindenképpen kulcsszót tartalmazó domain nevet kell választani, dönthetünk úgy hogy mást választunk, de nem mindegy, hogy véletlenül választunk valamit, vagy különböző szempontok mérlegelése után, tudatos döntés eredményeként. Megjegyzem a kovacskft.hu az egyik legrosszabb választás. A domain név szerepéről a keresőoptimalizálásban ebben a cikkben tudsz bővebben olvasni.
2. Keresőbarát honlap – Megfelelő kifejezések használata
A lényeg, hogy azokat a kifejezéseket használjuk a weboldalunkon, amit az emberek is használnak, amit beírnak a Google keresőbe. Ezen kifejezéseket kulcsszó kutatással tudjuk megtalálni. Gyakran előfordul, hogy a honlaptulajdonosok megpróbálnak különböző ötletesnek tűnő fantázianeveket adni a termékeknek, szolgáltatásoknak. Ez ritkán sül el jól, az esetek többségében a látogatók számára nem egyértelmű, hogy pontosan miről van szó, a keresőrobotok számára meg végképp.
A másik dolog, ami könnyen megakadályozhatja, hogy keresőbarát honlapunk legyen, mikor ragaszkodunk a szakmailag korrekt kifejezésekhez, miközben a köznyelvben mást használnak. Például az átlagemberek a gyermekelhelyezésről szoktak beszélni, erre keresnek rá az interneten, miközben a jogilag helyes kifejezés a szülői felügyelet, csak hát az átlagemberek ezt nem tudják, honnan is tudnák, nem jártak jogi egyetemre. Ezért hiába írunk részletesen és informatívan a szülői felügyeletről a honlapunkon, valószínű kevés emberhez fog eljutni az írásunk.
SEO szövegírásról bővebben itt tudsz olvasni.
3. Keresőbarát weboldal – Kulcsszavak használata
Ha megtaláltuk a megfelelő kulcsszavainkat, ezeket használjuk is a weboldalon
- menüpontok neveiben (például termékeink helyett bútoraink)
- weboldal szövegében
- title-ben
- meta description-ben
- H1-H2-H3 címekben
- képek nevében
- láblécben
- url-ekben
- belső linkekben
4. Keresőbarát honlap – Képek
A Google indexeli a képeket, és sokan keresnek nem csak a szöveges tartalmakra, hanem a képekre is. Tehát a képek is sok látogatót hozhatnak egy weboldalra, ezért semmiképpen ne feledkezz meg a képek keresőoptimalizálásról! A képek file neve és az alt tag is tartalmazza a kulcsszót!
Ebben a példában a képek 1540 kattintást hoztak, míg a webes találatok 98-t! Nem szabad lebecsülni a képeket!
A képek keresőoptimalizálásról bővebben a linkre kattintva tudsz olvasni.
5. Keresőbarát honlap – Design
A design sokszor ellensége a keresőbarát weboldal kialakításának. Természetesen a designnak is fontos szerepe van egy honlapon, de nem érünk sokat a gyönyörű designnal, ha ennek ez az ára, hogy nem lesz keresőbarát a honlapunk, és nem lesznek látogatóink, akik megcsodálhatnák a fantasztikus designt. Ne felejtsd, hogy a weboldalakat elsősorban információszerzésre használják a látogatók, nem szerencsés, ha a design eltereli a figyelmet a tartalomról, sokszor az egyszerű a nagyszerű megoldás. Olyannal is lehet találkozni, mikor a weblap design elemei, a sok nagy felbontású kép és animáció nagyon lelassítja a weboldal betöltődését. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy mind a látvány, mind a keresőoptimalizálási szempontok is érvényesüljenek.
6. Keresőbarát weboldal – Url-ek
Szerinted melyik url a keresőbarátabb?
domainnev.hu/termek-szolgaltatas-neve/
vagy
domainnev.hu/php?post=557/
Gondolom nem kell magyarázni sokat magyarázni, hogy az első változatot szeretik jobban a keresők, és egyébként a honlap látogatói is. Ennek ellenére sok weblapon találkozni hosszú, értelmetlen szövegű url-ekkel.
Keresőbarát url-ről bővebben itt tudsz olvasni.
7. Keresőbarát weboldal – Navigálás
Fontos, hogy a honlap navigálása is keresőbarát legyen. A fontosabb oldalakra lehessen eljutni a főoldalról, áttekinthető legyen a weblap menüszerkezete.
8. Keresőbarát honlap – Linkek
A linkek szövegesek legyenek, és figyeljünk a horgonyszövegre is. Alkalmazzunk belső linkeket, amikor a weblapunk egyik aloldaláról hivatkozunk egy másik aloldalra.
9. Keresőbarát weboldal – Title és meta description
A title és a meta description (meta leírás) az a két dolog, amiről nagyon sokszor megfeledkeznek, valószínűleg azért, mert ezek nem látszódnak a weboldalon. Ettől még nagyon fontos szerepük van, nem csak a keresőrobotok számára, hanem a látogatók számára is, hiszen a keresési találatok között a title és a meta leírás jelenik meg a weboldalunkról, és a látogatók ez alapján döntenek arról, hogy melyik honlapra fognak kattintani. Sajnos találkozni olyan weblapokkal, ahol nincs lehetőség ezek beállítására, vagy csak a főoldalon lehet beállítani, és minden egyes aloldalra ugyanaz a title és meta leírás jelenik meg. Egy ilyen weboldallal szinte semmi esély látogatókat szerezni a keresőből. Sajnos hallottam már olyat, hogy a webfejlesztő azt tanácsolta a honlaptulajdonosnak, hogy ne töltse ki a title-t és meta description-t, mert felesleges.
Szerinted melyikre fognak többen kattintani?
Meta description szerepéről a vevőszerzésben itt tudsz olvasni.
10. Keresőbarát honlap – Legyen mobilbarát!
Egyre többen használják mobilról az internetet, már nem csak böngészésre, hanem vásárlásra is. Ha nem kezelhető jól mobilon a weboldalad, akkor sok látogatót veszthetsz, de nem csak emiatt fontos a mobilbarát kialakítás. A Google követi a trendet, hogy az emberek többet neteznek mobilról, ezért 2017-ben először a mobil verzióra készült tartalmakat indexeli.
11. Keresőbarát weboldal – Legyen gyors!
Rohanó világban élünk, minden azonnal kell, az emberek nem szeretnek várni, így a lassan betöltődő weboldalakra sem várnak, hanem inkább átkattintanak egy másik honlapra. A Google szintén figyelembe veszi sok egyéb szempont mellett a találati lista kialakításakor, hogy mennyire gyorsan töltődik be a honlap. Ha nagyon lassú, az hátrébb sorolást eredményezhet.
12. Keresőbarát honlap – Engedd be a keresőrobotokat a weboldaladra!
Ez leginkább véletlenül szokott előfordulni, de van hogy kizárják a keresőrobotokat a honlapról. Ilyenkor a Google nem fogja indexelni a weboldalt, és a keresési találatok között sem fogja megjeleníteni. Ez nagyon banális hibának tűnik, de találkoztam már olyan webáruházzal, ami több mint 6 hónapig ki volt zárva a Google-ből, és nem értették miért nincsenek látogatók.
Sokan azt gondolják, ha felkerül egy weboldal az internetre, azt nagyon sokan megtalálják, hiszen annyi ember van az interneten. Sokkal könnyebb elrejteni egy honlapot az interneten, mint gondolnád! Külön erőfeszítést sem kell érte tenni. Én úgy fogalmaznék, hogy minden weboldal láthatatlannak születik, és a mi dolgunk arról tenni, hogy láthatóvá váljék.
A Google olyan, mint egy hatalmas virtuális könyvtár. Ha Magyarország legnagyobb könyvtárában, az Országos Széchényi Könyvtárban a két millió kötet közé találomra behelyeznék egy könyvet, anélkül, hogy regisztrálnám a könyvtár adatbázisába, szerinted hányan találnák meg azt a könyvet? Valószínű nem túl sokan. Az interneten a Google a könyvtár aki a tárolja a sok könyv, jelen esetben weboldal adatát, és az emberek a Google-hoz fordulnak, ha keresnek valamit. Ha a Google nem tud a honlapodról, az emberek sem fognak, ezért van szükséged Googlebarát, azaz keresőbarát weboldalra!